Cég

Cégünk több mint 125- éves múltra tekint vissza.

1891-ben jelentős tőkével alapította meg Braun és Társa a Bútorvasalási Gyárat, majd rövid időn belül tulajdonosváltozásra került sor, ennek eredményeként a cég az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár Részvénytársaság nevet vette fel, amelyikben már akkor 110 ember dolgozott. 1948-ban államosították, a profilja – miután a könnyűiparhoz sorolták – fokozatosan megváltozott. Mindinkább a könnyűipart kiszolgáló vasszerkezeti berendezések, ventilátorok, légcserélő berendezések gyártása, majd pedig kikészítőgépek gyártása, a présműhely pedig fokozatosan a bőr – és cipőipari veretek előállítására tért át.
A 90. születésnapot már a jelenlegi telephelyünkön, a Kistályai u. 6. szám alatt ünnepeltük, ahol új gyártmányokat, elsősorban a legkorszerűbb textil és cipőipari gépek gyártását kellett az akkori kornak megfelelő technológiával és magas szakképzettségű dolgozókkal megoldani.
1967 óta létezett együttműködési szerződés a Schön & Cie AG. és a KAEV-Budpest Gépgyár között, amelyhez az egri gyár is tartozott.
Ennek a szerződésnek a keretében 1992-ig a KAEV gépalkatrészeket és készre szerelt gépeket szállított Németországba. A rendszerváltás után a németországi gyártás, napjainkig tartó jelentős drágulása miatt döntöttek az akkori tulajdonosok a magyarországi gyáregység megvásárlása mellett.

A céget 1992-ben Schön-KAEV-Eger Kft. néven alapították meg.
Időközben a KAEV-Budapest-i tulajdonrészt a Schön & Cie AG., majd ezt követően az Eger Város Önkormányzatának az üzletrészét a jogutód schoen + sandt machinery GmbH. vásárolta meg, így 100%-os tulajdonossá vált és a gyár a leányvállalatukként schoen + sandt Hungary Kft. néven működik a mai napig.

A cég 1967. óta gyárt cipő- és textilipari gépeket.

Több mint 40 éve magas technológiai színvonalat képviselő elektrohidraulikus kivágó gépeket, automatikus adagolóberendezéseket, valamint gépipari alkatrészeket gyártunk, ezzel bekerültünk a gépgyártók világának élvonalába.

2013-tól tevékenységünk kiegészült egyedi célgépek mechanikus és elektromos tervezői munkáival. A gépeink tervezésétől az üzembe helyezésen át, a szervízelésig általunk kerülnek a vevőink birtokába, ezzel garantálva a maximális elégedettséget.

Hisszük és valljuk, a jövő stratégiája a jól bevált recept: a múltra építjük a jövőt és igyekszünk minél több saját terméket a piacra dobni. Folyamatosan fejlesztjük a kor és a gazdasági környezet kihívásainak megfelelően a gyártói kapacitásunkat.

Cég - Cégünk több mint 125- éves múltra tekint vissza.